2020-as indulása óta az egyik legnépszerűbb történelmi témájú sorozattá nőtte ki magát A Bridgerton család, a történet pedig számos rajongót alkotásra ösztönzött. Nem volt ez másként Abigail Barlow-val sem, aki felkereste Emily Bear zongorista-zeneszerzőt, és pár nappal a bemutató után egy videót töltött fel a TikTok oldalára azzal a kérdéssel, hogy mi történne, ha a Bridgerton musical lenne.
A Daphne’s Song (később Oceans away) – bár a két lány pusztán kedvtelésből töltötte fel – rövid időn belül hatalmas nézettséget generált, így az első dalt hamarosan több követte, sőt lemez is készült belőle, amit a szerzők saját maguk csináltak és adtak ki.
A megjelenés idején a videók 200 milliós megtekintésnél és 48 millió kedvelésnél jártak.
A musical népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a rajongók a készítés folyamatába is beleláthattak, ugyanis Barlow és Bear mindent pontosan dokumentáltak. Az elismerő szakmai kritikák is egyre gyakoribbá váltak, még Julia Quinn, a sorozat alapját adó regénysorozat írója, valamint a Netflix is gratulált a sikerhez.
A legnagyobb elismerést idén áprilisban érték el, amikor jelölték őket a 64. Grammy-díj legjobb musicalalbum kategóriájában. A jelölést díjra is váltották, olyan alkotókat utasítva maguk mögé, mint Andrew Lloyd Webber, Stephen Schwartz vagy Steven Sater, ráadásul
a szobor elnyerésével több rekordot is megdöntöttek: ők voltak a kategóriájuk valaha volt legfiatalabb jelöltjei, sőt a Grammy történetében sem fordult elő még soha, hova valaki 20, illetve 23 évesen nyerjen.
A díj után már kiléptek a virtuális térből, július 26-án az amerikai National Symphony Orchestra közreműködésével előadták a teljes albumot a Kennedy Központban, szeptemberben pedig a Royal Albert Hallba látogatnak.
@abigailbarlowww Ignore the terrible ✨queens English✨ #IsThisAvailable #fyp ♬ original sound - Abigail Barlow
Azt viszont, hogy A Bridgerton család musical ennyire népszerű lett, már a Netflix sem nézte tétlenül: beperelték a lányokat, többek között szerzői jogok megsértése, valamint bejegyzett védjegy jogosulatlan használata miatt. A streamingszolgáltató állítása szerint többször jelezték a fiatal zenészek felé, hogy mivel a sorozat az ő tulajdonukban áll, csak engedéllyel lehetett volna színpadra állítani, amivel Barlow és Bear nem rendelkezett, ráadásul a Kennedy Központban rendezett koncert jelentős anyagi hasznot is hozott nekik.
A Netflix félrevezetőnek tartja a musicallel kapcsolatos kommunikációt is, amely tévesen azt sugallja, hogy a lányok jogosan használják az albumuk címében a Bridgerton nevet (az lemez eredeti címe The Unofficial Bridgerton Musical vagyis A „nemhivatalos” Bridgerton musical). A darab szerzői egyelőre hivatalosan nem reagáltak a vádakra.
Fejléckép: Abigail Barlow és Emily Bear a 64. Grammy-gálán (fotó: Mindy Small / Getty Images Hungary)