A Sanghaji Opera is bemutatja a Bajor Állami Opera Lohengrin-produkcióját, Mundruczó Kornél rendezését először szeptember 17-én láthatta a közönség, és még egyszer színre kerül, 19-én. Az előadást a zongorista-karmester Xǔ Zhōng vezényli, a címszerepet a Wagner-napokon is rendszeresen fellépő német tenor, Stefan Vinke énekli. A további szerepekben Charlotte-Anne Shipley, Egils Siliņš, Sorin Coliban és Heike Wessels működik közre.
A produkció egyik júliusi, müncheni előadásáról így számoltunk be:
A müncheni Lohengrin legerősebb benyomásaként alighanem az egyszerű eszközökkel elért, mégis elképesztően hatásos látványvilág maradt meg mindenki emlékezetében
(Monika Pormale a díszlet- és Anna Axer Fijalkowska a jelmeztervező). Néhány intenzív, kontrasztos szín (fekete, fehér, zöld, piros, arany), hatásos tömegmozgatások, nagy formákra épülő térkonstrukciók – ennyi a titok, és már be is szippantott minket az előadás világa. A rendező különösen nagy feladatot rótt a Bajor Állami Opera Énekkarára, amellett, hogy zenei szempontból ragyogóan vettek részt a produkcióban, rendkívül szuggesztíven jelenítettek meg egy szorosan összekapcsolódó, zárt közösséget, egyfajta szektát, amelyben a tagok minden mozdulatát a rítusok és a közösségi lét határozza meg.”
A Bajor Állami Opera előadásáról írt teljes kritikánk itt olvasható.
Fejléckép: Jelenet Mundruczó Kornél Lohengrin-rendezésének müncheni előadásából (fotó/forrás: Wilfried Hösl / Bayerische Staatsoper)