Zenés színház

Koldusopera az Operettben

2010.11.24. 19:19
Ajánlom
A Budapesti Operettszínház december 3-án mutatja be – Kerényi Miklós Gábor igazgatót idézve – minden zenés műfajok legkülönlegesebbik alkotását, a Koldusoperát. VIDEÓ

Az idei évad szlogenje a Nagymező utcában: Emeljük a tétet!, és ebbe a "tematikába" illeszkedik Kurt Weill és Bertolt Brecht műve, amely Kerényi szerint amellett, hogy lehetőséget jelent az Operettnek arra, hogy színészei sokoldalúságát bebizonyítsa, egy zenés népszínház esetében megkerülhetetlen repertoárdarab. Az igazgató bízik abban, hogy széles közönségrétegekhez eljut a Koldusopera, amellyel egyszerre követik a Petőfi Színház Petrovics-Szinetár-i, illetve a '70-es évek Operettszínházának Vámos László-i örökségét.

Az előadás rendezője, Béres Attila úgy fogalmazott, a - Brechtet idéző - némafilm és a színház ötvözésével nem akarja megújítani a darabot, reményei szerint a Horesnyi Balázs tervezte expresszív tér önmagában kifejezi a mai világ ferdeségét, amelyben a Koldusopera bemutatása nem egy teátrum bátorságára valló, hanem kötelező tett.

Az előadás főbb szerepeiben Balikó Tamás és Földes Tamás, Siménfalvy Ágota, Dolhai Attila, Szinetár Dóra, Szabó P. Szilveszter, Peller Anna és Szendy Szilvi látható. A jelmezeket Túri Erzsébet tervezte, a koreográfia Tihanyi Ákos munkája. A Koldusoperát Blum Tamás fordításában december 3-tól játssza a Budapesti Operettszínház - az egykori Petőfi Színház épületében - a Thália Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.