Elfoglaljuk helyünket a páholyokban, széksorokban. A zenekar már az árokban van, éppen hangolnak. Még pár perc, majd kihunynak a fények, bejön a karmester, és elkezdődik az előadás. Ez a folyamat mindenki számára természetes, aki rendszeresen jár előadásokra az Operaházba vagy éppen az Erkel Színházba. Jellemzően nem is gondolkodunk el azon, ami magától értetődőnek látszik, például, hogy a zenekar tagjai előtt ott a kotta és kevesen tudjuk, hogy pontosan mi történik a háttérben, amíg ez a nélkülözhetetlen kellék a helyére kerül. „A mi dolgunk az, hogy a produkcióhoz szükséges minden kottát időben megkapjon a zenekar, az ügyelő, a súgó, az énekes, a kórus, a rendező. Sőt, ha televíziós közvetítésre is számítani kell, akkor az adásrendezőnek is juttatunk egy példányt" – mondja Zech Dóra, az Operaház kottatárának vezetője.

A47A2140 (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Opera Magazin - Operaház)

A hely, ahol a csapat dolgozik valamilyen főúri kastély gyakran használt könyvtárszobájára emlékeztet. Ráadásul ez a harmadik emelet, ami alig pár méternyire található az Operaház tetején körbefutó területtől, így ha éppen van egy szusszanásnyi idő, egy bögre kávéval a kézben Budapest panorámájában is lehet gyönyörködni. De ezek a ritkább pillanatok. Igaz, a kéziratok szerelmesei nem is kívánkoznak ki, még a kisebb zsúfoltságot is élményként élik meg, hiszen minden talpalatnyi felületet kihasználva sorakoznak a kötetek. Első belépésre és körbepillantásra is legalább harminc-negyven opera címe tűnik föl az egyes dossziék gerincére írva.

Megyesi Robin, Csányi Valéria, Csongárné Bődi Melinda, Zech Dóra, Martin Julianna, Benedek Ivánné Tünde (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Opera Magazin - Operaház)

„Ez a kottakincs komoly értéket jelent az intézménynek – hangsúlyozza Zech Dóra. – Itt inkább az éppen repertoáron lévő darabok anyagai, zongorakivonatai tornyosulnak, a legrégebbi kéziratokat egy másik helyen, az Emléktárunkban őrizzük. Hozzá kell tennem, hogy nem csupán az Operaház tulajdonában lévő, hanem bérelt példányokkal is foglalkozunk, hiszen bizonyos partitúrák védettek, így azokat csak kölcsönözni lehet. Többek között az is a feladatunk része, hogy egy-egy produkcióhoz időben beszerezzük a megfelelő arzenált. Ehhez ismernünk kell a lelőhelyeket, a feltételeket, és megfelelő kapcsolatrendszerre is szükség van. A rendszeresen előkerülő műveknél világszerte az az általános gyakorlat, hogy akkor is megőrizhetjük a kottákat, amikor éppen nem fut a darab, így a felújításnál nem kell elölről kezdeni mindent: a kölcsönzést, a rendezés speciális húzásainak jelölését az egyes szólamok lapjain stb.”

Arra a kérdésemre, miszerint van-e mindenre elegendő idő a bemutatók előtt, azt a határozott választ kapom, hogy természetesen igen! „A speciális előadásokra, alkalmi estekre való felkészülés nagyobb erőfeszítést, koncentrációt követel, hiszen sokszor még az utolsó pillanatban is változhat a vendég fellépők személye, és ennek következtében a tervezett műsor is. De ilyenkor sem engedhetjük meg magunknak, hogy ne oldjuk meg a feladatot – mondja. A vendégkarmesterekkel kapcsolatban is bejáratott gyakorlat alakult ki. – Ilyenkor ők igazodnak az éppen műsoron lévő változathoz, amelynek kellékeit időben eljuttatjuk nekik, így fel tudnak készülni belőle. A dirigensek és az énekesek is jól ismerik ezeket a műveket, így jellemzően elegendő azt a zongorakivonatot megküldeni a felkészüléshez, amelyben fel vannak tüntetve az előadás változtatásai.”

A47A2159 (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Opera Magazin - Operaház)

Az az eddigiekből is látszik, hogy ehhez a szakmához könyvtárosi rutinra, ugyanakkor megfelelő szintű zenei képzettségre is szükség van. Bármilyen izgalmas is ez a munka, mégis nehéz elképzelni, hogy valaki a zeneiskola padjaiban arról ábrándozzon, hogy egyszer majd kottatáros lesz belőle, így az Opera munkatársai is különféle háttérrel kerültek az Ybl-palotába. Zech Dóra korábban országos gyűjteménynél dolgozott, a kollégái között vannak, akik zenei végzettséggel rendelkeznek, és olyan tagja is akad a csoportnak, aki gyerekkora óta itt van és rendszeresen lép fel segédszereplőként. Ez a kottaváltozatok ismeretében is nagy előnyt jelent. A csapatot még egy könyvkötő személye teszi teljessé, az ötvonalas, hangjegyekkel telerótt papírlapokat pedig szalonképessé. Így lehet elérni azt, hogy mi, nézők esténként úgy ülhetünk le kényelmes székeinkbe, hogy fel sem merül a kérdés: milyen kottából is játszanak a zenészek.

A cikk eredeti változata az Opera Magazin 2017. március-áprilisi számában jelent meg.