A darab története nem biztos, hogy sokak számára ismerős, pedig több előadása is volt Szilágyi Andor librettóul szolgáló mesejátékának, sőt, esti meseként a rádióban is bele lehet futni alkalmanként. A szituációk viszont minden bizonnyal több emléket felidéznek. Van benne a Csongor és Tündéből, egy csipetnyi a Varázsfuvolából meg a Szépség és a Szörnyetegből, s a sort még lehetne folytatni. Mégis van benne egy sajátos íz is, ami megkülönbözteti mindezektől. A sztori nagy erénye, hogy nem ül le egyetlen percre sem, mindig történik valami új, ami továbblendíti a cselekményt. És bár a dramaturgiai feszesség érdekében vannak kisebb ugrások, mégis következetesen, gyerekfejjel is könnyen érthetően bonyolódik a történet.

A rendezés is a könnyen érthetőség szolgálatába állt, szem előtt tartva a célközönséget. Zsótér nem komplikálja túl a dolgokat, inkább csak illusztrálja a mesét és a zenét. Nagy szerepet játszanak ebben Ambrus Mária díszletei melyek akár egy megelevenedő pop-up mesekönyv teszik mozgalmassá a teret. Színről-színre is változik a tér dinamikája, mert míg az első jelenetben az erdei indák közt megjelenő hatalmas szitakötő arányaiban összerántja a tér dimenzióit, addig a palotajelenetben az Erkel tágas nézőtéri büféjére ismerhetünk. Benedek Mari színpompás jelmezei is illusztratívak. Egy pár hónappal korábbi bemutató esetén az iskolai vagy óvodai farsangi bálokon biztosan összefuthattunk volna a szereplőkkel.

Az előadás fénypontja a rendezés és a látvány minden invenciója ellenére Tallér Zsófia csodálatos zenéje, mely elénk, sőt körénk varázsolja a mesebeli tündérvilágot, amibe gondtalanul belefeledkezhetünk, alámerülhetünk. Pedig az opera zenei szövete rendkívül komplex. A sok utalás és a Mozarttól Pucciniig tartó idézetek sora az erdei színpadképhez hasonlóan hálózza be a nézőteret. És bár a fiatal közönségnek ezek az intertextusok az Egyszer egy királyfi-n kívül még valószínűleg ismeretlenek, de később ezekre az emlékekre alapozva sokkal könnyebben lehet majd bevezetni őket a klasszikus zene világába. Mert Tallér szándékosan nem „butítja le" a zenét. Olyan esztétikai élményt kínál a gyerekeknek, melyet csak a legnagyobbak tudnak adni. És műfaji jelző ide vagy oda Tallér nagyoperát komponált annak minden kellékével: áriákkal, tablókkal, balettbetétekkel.

Ennek megfelelően van feladva a lecke a Bogányi Tibor által vezényelt zenekarnak is, akik derekasan helytállnak. A gyorsabb tempójú részeknél sem vesznek el a mű kisebb nüanszai, sem pedig a mesevilágot megjelenítő dallamosság. A zenekar virtuózan követi a Tallér által szabadon egymás mellé állított műfajokat, az operából operettbe, abból pedig balettbe fonódó dallamíveket.

Bakonyi Marcell basszbaritonja fokozatosan kinyílik és feloldódik az előadás során, mindeközben Leánder erdei kívülállóból a darab igazi hősévé formálódik. A Lenszirmot alakító Molnár Ágnes is hasonló utat jár be, kezdeti éles magasságai fokozatosan lágyulnak a második felvonás selymesen szerelmes áriájáig. Molnár hűen adja vissza az akaratos, elkényeztetett királylány megkomolyodását. A Bogyót játszó Gradsach Zoltán és a Mar-Szúr herceget alakító Boncsér Gergely buffó karakterek, utóbbi operettes manírokkal felruházva, előbbi meg Papageno szakasztott másaként (mellesleg pont ezt a szerepet játssza az Operaház másik gyerekprodukciójában a Parázsfuvolácskában). Az előadás felfedezettje a Vaknadály szerepében fellépő fiatal kontratenor Daragó Zoltán. Játszi könnyedséggel és magabiztossággal énekelt magasságai pedig ezen a fachon is túlmutatnak. Meg kell említeni, hogy Vaknadály kiemelt szereplője az előadásnak, mert áriája egy korábbi Tallér-Zsótér együttműködésből, a Katona Kamrában 2004-ben bemutatott Csongor és Tündéből való egyenes átvétel.

A gyereksereg mint száraz szivacs szívta magába az előadás minden egyes pillanatát, de legalább ugyanannyi örömöt kínál a felnőtt nézőknek is. Feszülten figyeltek, és kitörő ovációval fogadták, hogy komolyan veszik őket. A Leánder és Lenszirom tökéletesen eleget tesz annak a kodályi követelménynek, miszerint „remekműveken keresztül vezessük a gyermekeket a remekművekhez". Tallér Zsófia és Zsótér Sándor most bizonyította, hogy mindez lehetséges, és mindenekfelett azt, hogy érdemes.