Zenés színház

Milyen zenés színházi produkciókat ajánl a Fidelio júniusra?

2016.06.01. 06:48
Ajánlom
A nyár kezdetével a kőszínházak bezárnak, de a társulatok tovább dolgoznak, többek között olyan világszínvonalú produkciókon mint a kis Bayreuthnak is nevezett Wagner-napok.

Bryn Terfel áriaestje

június 2. 19:00 Magyar Állami Operaház 

A zenés színpadi szcéna meghatározó alakját kezdetben Mozart-énekesként tartották számon, mára azonban emblematikus Wagner-szerepeket is énekel.

Bryn Terfel

Bryn Terfel

Itt lesz a mindent tagadó Mefisztó Gounod és Boito Faustjából, Dulcamara doktor a Szerelmi bájitalból, és nem maradhat ki Falstaff monológja sem Verdi operájából. Terfel Wagner alakjait is életre kelti, de hallható majd egy Donizetti-duett Sáfár Orsolyával, illetve László Boldizsár is színpadra lép Verdi Macbethjével. Az áriák között a Magyar Állami Operaház közreműködésével elhangzik A bolygó hollandi nyitánya, a Rákóczi-induló, de az Otello balettzenéje is.

Jonas Kaufmann dalestje

Június 7.  19:30 Müpa
Jonas Kaufmann

Jonas Kaufmann

Wagner kifejezésével élve: Jonas Kaufmann maga az eleven Gesamtkunstwerk, vagyis összművészet. 
Egyesül benne mindaz, ami egy énekest nem egyszerűen kiválóvá, hanem rendkívüli művésszé tesz. A legfontosabb természetesen a hangja, ez a jellegzetesen sötét színezetű, mégis fényes és tiszta tenor, amely ugyanúgy képes könnyednek és hajlékonynak mutatkozni, mint súlyosnak és drámainak. Mindehhez rendkívüli színészi adottságok társulnak. Ennek köszönhetően repertoárja kivételesen széles, egyaránt énekel Wagnert és Verdit, Beethovent és Puccinit, Richard Strausst, Massenet-t és természetesen dalokat is.

Budapesti Wagner-napok

Június 16–26. Müpa
Fischer Ádám

Fischer Ádám

A tízéves múltra visszatekintő rendezvénysorozatban újra a Fischer Ádám vezette Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara lép színpadra.
A Wagner-napok sikereivel a Müpa impozáns egyenleget vonhat: saját, egyedi adottságú színpadára rendezte a szerző valamennyi zenedrámáját. Az idei műsorban újra láthatja a közönség a világhírű tetralógiát, A nibelung gyűrűjét és a 2013-ban nagy sikert aratott A nürnbergi mesterdalnokokat. A Budapesten rendszeresen , kiváló Wagner-énekesek között ismét hallhatjuk Németh Juditot, Szabóki Tündét, Waltraud Meiert, Annette Dascht, Christian Franzot, Gerhard Siegelt és Walter Finket.

Purcell: A tündérkirálynő

június 17. 19:00 Magyar Állami Operaház
tunderkiralyno kreativ

tunderkiralyno kreativ

Az alkotás eredetileg    , azaz Shakespeare  Szentivánéji álmának előadásához készült zeneszámok sora.
Bár a részek nem adnak ki önálló történetet és csupán a prózai művel együtt nyernek igazi értelmet, Almási-Tóth András a szöveg elhagyásával operaként fogja fel a művet, és a zeneszámokat egyedi történetbe illeszti. Ez a Szentivánéji álom egy város erdejében játszódik, magányos szereplőkkel, bűnnel, gyilkossággal és szerelemmel. A Tündérkirálynő alakja itt egyfajta femme fatale. Az önmagát és a saját boldogságát kereső nő egyik kapcsolatából a másikba menekül, miközben önmagát sem találja.

Verdi: Traviata

június 24. 20:00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad
verdi traviata

verdi traviata

A margitszigeti előbemutató után 2016 őszén költözik be Anger Ferenc új rendezése az Operaházba.
Fülledt hangulatú, mámoros estélyek, fényűző életmód, gyöngyöző pezsgő, egy váratlan, lángoló szerelem és egy lassan ölő betegség. Ezek jellemzik a kaméliás hölgy életét. La traviata – A bukott nő. A téma a művészetben igazi szenzációként söpört végig a 19. századon, így vált egy párizsi kurtizán Violetta Valéry néven az egyik leghíresebb Verdi-opera főszereplőjévé. Az előadás karmestere Héja Domonkos olyan szólistákat vezényel, mint a Violettát éneklő Miklósa Erika vagy az olasz Giuseppe Filianoti.

A Fidelio Magazin 2016. júniusi számát keresse a színházakban, múzeumokban, kulturális intézményekben és az ismert terjesztési pontokon.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.