A Triptichon Puccini utolsó befejezetlen műve, mely eredetileg az Isteni színjátékból merített volna, végül csak a Gianni Schicchi táplálkozik Dante remekművéből. A zeneszerző szerint mindhárom történet a halállal foglalkozik; figyelemreméltó, hogy a melankóliára és tragikumra mindig kapható komponista egy szellemesen diabolikus, a commedia dell'arte hagyományait élesztgető kisoperával zárja a diskurzust.

A47A2471 resize (Fotó/Forrás: Nagy Attila, forrás: Operaház)

A köpeny és az Angelica nővér viszont annál súlyosabb darabok. Az előbbi egy féltékeny férj és egy szerető tragikus, ám egyszerű története. Anger rendezése bővelkedik a humoros vagy éppen tragikomikus elemekben. A színpad jobb oldalán egy férfi áll az öngyilkosság szándékával, majd elalszik a kötélre hurkolt kővel a nyakában, a baloldalon hölgyek találkoznak kávéra, és véletlenül mind ugyanabba a piros ruhába öltöztek – sebaj, hamarosan szintúgy egyendivatot követő bájgúnárok csípik fel őket.

A47A2324 resize (Fotó/Forrás: Nagy Attila, forrás: Operaház)

A helyszín egy párizsi kikötő és a Santa Maria apró fedélzete, a háttérben egy fiatal szerelmespár romantikázik egy padon (Kersák Edina, Novák János). A mindvégig sodró, dinamikus és minőségi megjelenésért még a kulcsjelenet némi ügyetlenségét is megbocsátjuk – tudniillik a meggyilkolt Luigi lába menthetetlenül kilátszik Michele köpenye alól –, a zárókép elhallgatott, naturalisztikus agresszivitását pedig külön is díjaznunk kell – a felszarvazott férj gombolni kezdi az ingét, és függöny le.

Wiedemann Bernadett és Gábor Géza kitűnő teljesítményt nyújtottak a mellékszerepekben (a Vakond és a Szarka). Fekete Attila (Luigi) hangja kissé megfogyatkozott fénnyel szólt, Sümegi Esztert (Giorgetta) egyedül a szerep verista jellege akadályozta, hogy az est primadonnája legyen. Szemerédy Károly baritonja – ha megjelenése nem is – túl fiatal még a szerepre, de ígéretességét nem vitathatom.

A47A2066 resize (Fotó/Forrás: Nagy Attila, forrás: Operaház)

Az Angelica nővér – Puccini kedvence a három közül – Szűz Mária történetének és a Purgatórium motívumának allúziója egyben. Ennek megfelelően Zöldy Z Gergely díszlete először háborítatlanul idilli: egy zárdában vagyunk, ahol a szigorú rendtartás a fehér szín tisztaságával párosul. A csendéletet a Hercegnő (Komlósi Ildikó) megjelenése dönti romba, aki hírt ad Angelica (Létay Kiss Gabriella) gyermekének haláláról. A címszereplő annyiban tekinthető ugyan az előző darab Luigija alakváltozatának, hogy egy tetszetős paradoxonban egyedüliként ad számot a létezés fájdalmáról („A halál a legszebb élet!”), Angelica életét azonban megóvja a gondviselés. Némi giccsel, de megmentésére siet az angyali sereg, a záróhangokat pedig már gyermekkar erősíti (vezetőjük Gupcsó Gyöngyvér). Komlósi és Létay Kiss kontrasztos megjelenésük miatt is alkalmasak a szerepre, az előbbi kimért, hideg femme fatale, az utóbbi tiszta és törékeny sponsa Christi – kettősük zenei és drámai hatásában különösen erős. Dolcina humoros szerepében Budai-Langermann Mónika nyújtott üdítő alakítást, de Dobi-Kiss Veronika és Farkasréti Mária is említést érdemelnek mint főnővérek.

A47A2181 resize (Fotó/Forrás: Nagy Attila, forrás: Operaház)

A tragédiák után feloldozást jelentett a könnyed Gianni Schicchi, mely nem nélkülözte a humort és a szellemességet. Kesselyák Gergely és az Operaház zenekara magas színvonalon zenéltek egész este, a partitúra megannyi szépségét és áhítatát maradéktalanul visszaadva, a záró egyfelvonásosban még markánsabb jelenlétre tettek szert szellemes, vibráló megszólalásuk folytán.

A47A2035 resize (Fotó/Forrás: Nagy Attila, forrás: Operaház)

Anger Ferenc a nehezen felfejthető allúziók és szimbólumok helyett az abszurd humort hívja segítségül a firenzei bajkeverőről szóló történetben. Ennek ékes példája az olvasószekrényből előkerülő telefon és a szerencsésen odaillő librettószöveg („Hallgasd, mit beszélnek Signában!” – adják egymásnak a tárcsás készüléket, melyet aztán a kiérkező orvos sztetoszkópnak is használ). Anger humora éppúgy táplálkozik a középkori farce és commedia dell' arte hagyományából, mint a régi Warner-rajzfilmekből, a zenés bohózatból, a hollywoodi vígjátékból, sőt egy lépéssel a néző előtt jár: egyúttal mindezek paródiáját adja.

A47A2258 resize (Fotó/Forrás: Nagy Attila, forrás: Operaház)

A dantei történet ezúttal feltűnően súlytalan és ironikus: a hősszerelmes Rinucciónak (Balczó Péter) szíve helyett a gatyapőce hatalmas, Lauretta infantilis bakfis (madáretetése mellesleg Hitchcockot idézi), az elhunyt Buoso Donati egy irtózatos méretű plüssmackó. A rokonság leginkább nagyszerűen megjelenített félnótásokból áll, a leglököttebb szerepében szotyizgató Kiss András különösen nagy sikert aratott. Sáfár Orsolya ártatlan bájjal és fület gyönyörködtetően énekelte az O mio babbino carót, és talán nem is fogadta kellően zajos ünneplés. De a Gianni Schicchi nem az egyéniségekről szól, hanem az együttjátszásról: Szüle Tamás, Wiedemann Bernadett és Mitilineou Cleo (a lista nem teljes) mindannyian elsőrangú mulattatókká léptek elő. Kálmán Péter egyenesen remekel a címszerepben, hangja átütő és erőfeszítés nélkül dominál. A függöny legördülte előtt pedig nem átall tapsot kérni a közönségtől, mert tudja szemeseknek és füleseknek áll a világ, de még az alvilág is.