Zenés színház

Nézzen bele ön is Mundruczó Kornél müncheni Tosca-rendezésébe!

2024.05.17. 18:05
Ajánlom
A neves film-, színházi és operarendező következő premierjét május 20-án tartják a Bajor Állami Operaházban. A produkció egyik júliusi előadása online közvetítésben is megtekinthető majd.

Mundruczó Kornél nevével mostanában gyakran találkozhatunk a legnevesebb operaházak színlapjain: miután a Berlini Állami Operában két éve Eötvös Péter Sleeplessét, idén Dvořák Ruszalkáját, Münchenben pedig tavaly a Lohengrint rendezte meg, idén ismét visszatér a Bajor Állami Operába, ahol Puccini Toscáját állítja színre. Az előadást Andrea Battistoni vezényli, a főszerepeket pedig Eleonora Buratto, Charles Castronovo, Ludovic Tézier és Milan Siljanov alakítja. A premierre május 20-án kerül sor, az operaház pedig addig is közzétette az előadás trailerét:

A produkció az intézmény nagy népszerűségnek örvendő, ingyenes programja, az Oper für alle keretében július 27-én ingyenesen is megtekinthető lesz, a helyszínen kivetítőkön, illetve a Bajor Állami Opera streamingplatformján, a Staatsoper.tv-n. A közvetített előadásban Eleonora Buratto és Ludovic Tézier mellett Jonas Kaufmann lép majd színpadra.

Fejléckép: Eleonora Buratto és Charles Castronovo a Toscában (fotó/forrás: Wilfried Hösl / Bajor Állami Opera)

Mire tanítanak minket a mesék? – új Mundruczó-rendezésen jártunk Berlinben

Kapcsolódó

Mire tanítanak minket a mesék? – új Mundruczó-rendezésen jártunk Berlinben

Úgy tűnik, Ruszalka-szezon van, mindössze egy héttel a budapesti premier után mutatta be a maga új produkcióját a Berlini Állami Opera. Mundruczó Kornélnak a mesék logikájával és archetipikus jelentésrétegeivel kapcsolatban volt mondanivalója.

Lohengrin és A jég szektája

Lohengrin és A jég szektája

Mundruczó Kornél müncheni Wagner-rendezése meglepetést tartogathatott annak, aki ismeri a neves alkotó itthoni munkáit, az események mintha Szorokin Jég-trilógiájának titkos közösségében zajlottak volna. A Bajor Állami Opera július 16-i előadását láttuk.

A mitológiai szörnyek valósága

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.