Zenés színház

Operacsillagok csúcstalálkozója: Netrebko, Kaufmann, Schrott

2011.05.19. 13:44
Ajánlom
Münchenben, Bécsben és Berlinben is együtt koncertezik Anna Netrebko, Jonas Kaufmann és Ervin Schrott.

A hármas először működik együtt, hogy nagyszabású - komoly- és könnyűzenei - programmal örvendeztesse meg a publikumot. Első koncertjükre Münchenben a Königsplatzon kerül sor július 29-én, az est műsorát augusztus 6-án a bécsi Stadthalléban, augusztus 16-án pedig a híres berlini Waldbühnén ismétlik meg. A koncerteket a Prágai Filharmonikus Zenekar kíséri Marco Armiliato vezényletével. 

Anna Netrebko úgy vélekedett, összefogásuk ünnep a közönség számára, de számukra is. Társával, Erwin Schrott-tal részletet adnak elő Gershwin Porgy és Bess című darabjából, a szólam újdonság Netrebkónak, nem az viszont a Manon Lescaut duettje Jonas Kaufmann-nal. Erwin Schrott Mozart Don Giovannijából Leporello és Don Giovanni egy-egy áriáját egyaránt megszólaltatja, felcsendül dél-amerikai tangózene is, és az sem kizárt, hogy az énekesek táncra perdülnek a pódiumon. Kaufmann előzetest ad a következő évad New York-i Met-premierjéből, a Faustból, amelynek élő közvetítése Magyarországon is látható majd. 

A három sztár természetesen külön úton is jár, a német tenor például a Bajor Állami Operaház szabadtéri fesztiválján a kiváló zongorista, Helmut Deutsch kíséretével dalestet ad július 26-án, a Netrebko-Schrott páros pedig augusztus 2-án Kölnben lép fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.