Zenés színház

Operett-siker Szentpéterváron

2010.11.01. 09:20
Ajánlom
A szentpétervári Zenés Komédia Színház október 30-án mutatta be Strauss Dr. Bőregér (Denevér) című operettjét Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Ez a hetedik produkció a Néva partján, amelyet a Nagymező utcai teátrum kreatív csapatai állítottak színpadra.

Négy évadon át játszotta nagy sikerrel a Budapesti Operettszínház a Dr. Bőregér című produkciót Kerényi Miklós Gábor rendezésében, mely gyakorlatilag változatlan formában - Kállai István és Böhm György átdolgozásában, Khell Csörsz díszleteivel és Lőcsei Jenő koreográfiájával - került a szentpétervári Zenés Komédia Színház repertoárjára. Az október 30-i premiert követően a város polgármestere, Valentyina Matvijenko személyesen mondott köszönetet Kerényi Miklós Gábornak, s nyújtotta át Szentpétervár oklevelét a sokéves együttműködés tiszteletére. A szentpétervári előadásban több, a magyar közönség számára is ismerős művész fellép: Rosalindát Katarzyna Mackiewich, Adélt Tamara Kotova, Orlowsky herceget pedig Vlagyimir Jaros játssza - ők mindannyian első helyezést értek el a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekversenyen, s így a Budapesti Operettszínházban is bemutatkoztak.

Ez a hetedik darab, amit a Budapesti Operettszínház főigazgatója színpadra állít a Zenés Komédia Színházban. Az elmúlt két esztendőben három sikerprodukció került a Néva-parti teátrum repertoárjára, melyeket a Budapesti Operettszínház kreatív stábjai alkottak. Korábban Offenbach Párizsi élet és Kálmán Imre Marica grófnő című művét rendezte meg itt Béres Attila, illetve Kerényi Miklós Gábor 2009 tavaszán és 2008 őszén. Mindkét előadás nagy sikerrel ment a Nagymező utcában is. 2008 tavaszán itt vitte először színre Szinetár Miklós Leo Fall Madame Pompadour című nagyoperettjét, mely 2010-ben debütált az Operettszínházban.

A szentpétervári-budapesti koprodukciós együttműködés az ugyancsak Szinetár Miklós által színpadra állított A víg özveggyel kezdődött 2006 novemberében. Ezt követően Kerényi Miklós Gábor jegyezte itt, majd utóbb a Nagymező utcában is Kálmán Imre A Bajadér című művét 2007 áprilisában, egy hónappal később pedig Béres Attila vitte színre a Raktárszínházban jelenleg is látható Lili bárónőt. Mindhárom produkció megkapta a Golden Szofit elnevezésű szentpétervári színházi díjat, az orosz színházi élet egyik legnagyobb elismerését, az Arany Maszk-díjat a Huszka-műben nyújtott alakításáért pedig Valentyina Koszobuckaja vehette át a legjobb operett-/musicalszínésznő kategóriában. A két színház közötti szoros kapcsolatot mutatja az is, hogy a Budapesti Operettszínház művészei rendszeres szereplői a Zenés Komédia Színház Operett Gáláinak.

Nem ez az egyetlen külföldi város, ahol a Nagymező utcai kreatív csapat dolgozik: a 2008 nyarán megalapított Európai Zenés Színházi Unió tagszínházaiban, Jekatyerinburgban, Bukarestben, Salzburgban, Bécsben, Prágában mintegy 14 produkció került már színre koprodukcióban. A mostani szezonban a Dr. Bőregér mellett a Budapesten az elmúlt évadban bemutatott Lévay Szilveszter-Michael Kunze-művet, a Rebeccát viszik külföldre a budapesti alkotók, a musical 2011 májusától lesz látható a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.