Zenés színház

Új operaházat épít Düsseldorf

2021.12.21. 17:55
Ajánlom
Düsseldorf városi tanácsa elvetette a régi épület felújításának tervét, és mintegy 716 millió eurós költségvetésből építtet új Operaházat.

Az eredeti Operaház még az 1870-es években épült Ernst Giese tervei alapján, és bár a technika fejlődésével villamosították és a befogadóképessége és megnőtt, a 20. század háborús időszaka nyomot hagyott rajta. Jelenlegi formájában 1956 óta üzemel, akkor egy felújítás után Verdi Falstaffjával nyitott újra. 2017 óta több mint 10 millió eurót költöttek a korszerűsítésére.

Düsseldorf évek óta törekszik rá, hogy az operajátszás egyik jelentős metropoliszává váljon, ezért indították el a „jövő operaháza” projektet, melybe a város lakosságát is bevonják, hogy kreatív ötletekkel járuljanak hozzá a beruházás következő szakaszához.

Az épület pontos helyét 2022 első negyedévében választják ki, és lehetőségként felmerült az is, hogy az új Operaház a régi helyén álljon.

Christoph Meyer, az intézmény intendánsa szerint a tervezet elfogadásával nagy lépést tettek annak érdekében, hogy a tartományfőváros nemzetközi operahelyszínné válhasson.

(via Musik Heute)

Fejléckép: Düsseldorf régi operaháza (forrás: Wikipédia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Zenés színház interjú

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Zenés színház hír

Elfeledett ír operát mutat be Halász Péter Dublinban

Hatalmas sikert aratott 1860-ban a Lurline, az írek egyik legismertebb operaszerzőjének, William Vincent Wallace-nek műve. A méltatlanul elfeledett darab újrafelfedezése közel egy évszázadot váratott magára, most Halász Péter karmester mutatja be újra Dublinban.
Zenés színház ajánló

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.